2012. november 27., kedd

Szünet!

Veszprém FC - Haladás II 1:2

Az őszi szezon utolsó mérkőzésére készültünk ezen a november végi, roppant hideg, vasárnapi napon.
A létszám az átlagosnak mondható, 15-20 fő volt, szurkolásunk sajnos igen szétszórt volt a mérkőzés folyamán, amin nem segített csapatunk játéka se, az első félidő elején kihagytunk egy 11-est, majd egy igencsak eseménytelen meccsen, 10 perc alatt kaptunk 2 gólt, mi csak ezután kaptunk észbe és pörgött fel úgy a csapat, ahogy az elejétől kezdve kellett volna játszani, a hajrában sikerült még szépíteni, de ez sajnos a pontszerzéshez sem volt elég, így a zárómeccsen pont nélkül maradtunk.
A tabellán így nem sikerült előrelépnünk, a 10. helyen telelünk. Ennél több kell tavasszal!

A tavaszi szezon március 3.-án rajtol, a Paks II. csapatát fogadjuk, majd a győriek tartalékcsapatához látogatunk.

Csak a Veszprém! Gyerünk QCU!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.